fbpx

Sikeresen lezajlott a TRENDIG projekt hibrid zárórendezvénye és hálózati találkozója

TRENDIG Projekt Olvasási idő:1 perc

2022. december 13-án tartották a TRENDIG projekt hibrid zárórendezvényét és hálózati találkozóját.

A projekt új, határon átnyúló értékláncok kiépítését célozta meg a digitalizációs trendek és eszközök segítségével, az osztrák és magyar programtérség szolgáltatásokat nyújtó kisvállalkozásai számára.

A rendezvény házigazdájaként, a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft. ügyvezetője, Magyar Dániel köszöntötte a résztvevőket.

A vezető partner részéről, az osztrák Innovation Region Styria GmbH. szervezetet képviselve Claudia Krobath ügyvezető mutatta be a projekteredményeket.

Ezt követően, a Bécsi Egyetem, a Bécsi Műszaki Egyetem és a Bécsi Gazdasági Ügynökség által alapított INITS képviseletében, Peter Tschuchnig, az EURO CC projekt programigazgatója nyújtott betekintést a  mesterséges intelligencia témakörébe és a területen elért távlatokba.

Majd Andrea Maurer, az Enhance Management alapítója az üzleti diverzitás, vezetés és kommunikáció területeinek szakértője beszélt a vállalkozások útkereséséről és kompetenciafejlesztéséről.

A program folytatásaként Joós Attila, a Webmark Solutions b.v. előadását hallhatták a résztvevők „Digitalizált folyamatok – reziliens vállalkozások? Mit? Hogyan? Miért? – Roadmap a digitális útvesztőhöz” címmel, valamint különböző digitalizációs jó gyakorlatokról is hallhattak a jelen lévők.